A címben szereplő szöveg egy 22 km-es éjszakai túrát takar, ami Óbudavárról indult és ott is ért véget. Lelkesedésünk egy kicsit lankadt, miután a túra napján egész nap esett, de úgy gondoltuk csak megnézzük mi is a helyzet ezen a sohanemhallottamróla faluban. Tehát a kemény mag (Csizmadia Kati, azaz a szervező, Tandari Ferenc, azaz a tesialáírástmegszerző, Mátételki Dénes, azaz a szomorúszakállasrém, és természetesen én, azaz én :) ) el is indult este 6 körül. Boldogan konstatáltam, hogy apukám GPS-e visszaérkezett a szervízből, így ezt is el tudom vinni biztonsági tartaléknak (volt egy iránytűnk is, azt neveztük ki elsődleges navigációs berendezésnek). Egy kis kocsikázás után azt is konstatáltuk, igaz már nem annyira boldogan, hogy bizony a köd csak egyre sűrűbb lesz és már közúton is 50el kell mennem, hogy ne teljesen vakon vezessek. A lassítás indokoltságát mutatta az is, hogy egy meglepően nagy kanyar után, amit meglepően nagy sebességgel vettem be :), majdnem elütöttem egyik kedves túrázó társunkat, aki csak úgy előbukkant a ködből. Lényeg, hogy mindenki túlélte, regisztráltunk és elindultunk a nagy sötétségbe. Kicsit elbizonytalanodtam, miután már az első 500 méter után nem tudtuk merre kell menni, a legelső kanyart nem találtuk meg :) Aztán leesett, hogy igen, ott fordultak az emberek az erdő felé, ahol én majdnem elütöttam azt az ürgét. Ezután lelkesen mentünk az útvonalon, néha láttunk egy-egy jelzést, ennek örültünk, aztán mentünk, még mindig mentünk, még mindig mentünk, majd nem láttunk jelzést. Sőt, észrevettük, hogy bizony már nem földúton megyünk, hanem egy tisztás közepén állhatunk. Bekapcsoltam a vészhelyzetre tartogatott GPS-t, ami azt mondta: nincs GPS jel, hmmmmm. Ekkor arra gondoltam, hogy hát igen, mégis vissza kéne térni a nyugodt szombat esti sörözéshez meg bulizáshoz, francnak kell kijönni éjszaka valami ismeretlen terepre, és szüleimnek igaza volt, tényleg hülye vagyok. Amíg ez lefutott a fejemben szerencsére megláttunk pár másik lámpát, megkerestük őket, végül egy szavazás után eldöntöttük merre is menjünk. Szerencsére a többség okosan döntött, visszakerültünk a helyes útra. Innentől kezdve nem lehetett minket lerázni, valakire mindig rátapadtunk :) Így biztonságban eljutottunk az első checkpointhoz, ami meglepő módon egy kocsma volt, többiek ittak egy sört, én egy kólát. És közben jöttek spanolni a helyi bulizos arcok, azaz részeges, fiatal srác #1 és részeges, idős pali #2. Egyes számú barátunknak megtetszhetett Kati, érdeklődött, mesélt, majd rátért az autójára, mint egy igazi macsó. Azt mondja, hogy van egy Nissan telepjárója, én azt hittem csak rosszul hallottam, de visszakérdeztem, hogy telepjáró? Mondja ja, telepjáró :D Hát majd' beszartam a röhögéstől, szegény srác nem nagyon vágta mi a bajom, szóval tovább áradozott a csodás autójáról, amiről megtudtuk még, hogy egy gázfröccsre akár másfél liter benzint is benyel, elhúz egy tankot és 6 méter széles. Aztán jött az idős alkesz fószer, aki arról mesélt, hogy legutóbb kiment a pincéjéhez, de besötétedett, és igaz tudta, hogy merre van az út, ő toronyiránt ment haza. Miután megértő arcot vágtunk, elmesélte, hogy ő bizony itt lakik nem messze, de mindig nehezen jut haza, mert itt van az a ház, aminek folyton nekimegy :D Meg hogy volt olyan, hogy valakik galád módon nem rakták el a kukákat az ő hazafele vezető útjából, és akkor azon is puffant egy kicsit. A legjobb az volt, hogy egyszer se mondta ki, hogy úgy be volt rúgva, hogy nem látott :) Aztán mentünk tovább, már a köd is kezdett elszállni, a látótávolság 5 méter fölé nőtt, meg az útirány is elég egyértelmű volt. Felmentünk egy hegyre, a 2. checkpointhoz, ahol kaptunk meleg teát és egy kis útbaigazítást. A pali azt mondta, hogy haladjunk a szőlőkultúra mentén, de később csak azt mondta, hogy a kultúra szélén haladjunk. Itt se tudtam megállni, hogy ne röhögjek hangosan, szóval megint furán néztek rám. Később tényleg a kultúra szélén haladtunk, minden értelemben. Az utolsó pár km-et már műúton tettük meg, mivel ez volt kijelölve. Lényeg, hogy nagyon megérte ez az egész, ha legközelebb is lesz, akkor írok a listára.
Amit még kitaláltunk, az az, hogy ki kéne próbálni a geocachinget. Jót hallottam róla, meg a mostani túra is meghozta a kedvemet.
És aki eljutott a bejegyzésem aljáig, annak gratulálok :D
