Kéktúra

Nemrég eszembe jutott, hogy milyen jó lenne túrázni egyet, hiszen ha már annyi országot bejártuk a nyáron, kis hazánkban is érdemes körbenézelődni kicsit. Pont jól jött ki, hogy Berni húga nálunk töltötte aug 20-at és a hétvégét, szóval megvolt az alkalom egy kellemes túrára.

Nézegettem, hogy hova lehet könnyen eljutni tömegközlekedéssel Bp-ről (lehetőleg úgy, hogy ne buszozással teljen el az egész nap), a Pilis van a legközelebb. Először Dobogókőre akartam menni, de aztán eszembe jutott, hogy ott már többször is voltunk a síelések miatt. Szóval a választásom a Pilisszentlászló-Visegrád közötti Országos Kéktúra szakaszra esett. A könnyű elérhetőség azért itt is azt jelentette, hogy a villamos+HÉV+busz elvett 2 órát a napból (eszembe is jutott, hogy ennyi idő alatt a railjet hazavisz Mosonmagyaróvárra).

Szóval Pilisszentlászlóra megérkezve benéztünk a Gesztenyés sörözőbe egy indító kávéra. Megkérdeztük merre kéne indulni, majd az útbaigazítás után belevágtunk a felfelé menetelbe. Az eleje kicsit nehezen ment, mert sokat kellett mászni, de a túra többi részén sok volt a lapos és a végén pedig elég sokat ereszkedtünk. Láttunk szép tájakat, sok-sok erdőt kisebb-nagyobb tisztásokkal megszakítva. Tele volt minden szép virágokkal és mindenféle gombákkal, és a kis csapat örömére feketeszederrel is, amiből jól belaktunk. Hulla fáradtan értünk be Visegrádra (15 km-es volt a túra, de mostanában nem gyakoroltuk eleget a hegyre fel - hegyről le részt, főleg nem erdei terepen). Ott volt egy jó kis vacsoránk, majd átkompoztunk Nagymarosra (Bernivel felelemlegettük az egyik Qpa vidéki napját :) végül pedig vonat Bp-re.

Összességében nagyon jó kirándulás volt, szép kilátással, hiszen a Dunakanyar több szemszögből is felbukkant. Azon lepődtem meg igazából, hogy milyen kevés turistával találkoztunk menet közben. Utólag pedig kigondoltam, hogy az Országos Kéktúrát buli lenne bejárni egyszer (Írott-kőtől Hollóházáig 1128 km).

OFP visszatérés

Karnevál Canarián

Ismét kihasználtuk a fapados repülőjáratok előnyeit, kiugrottunk Bernivel és családjával egy kis februári napozásra a Kanári-szigetekre, konkrétan Gran Canariára. Mivel London-Stansteden keresztül átszállással repültünk, elég hoszzú volt az utazási idő, de legalább olcsó a jegy. A pozsonyi indulás meglehetősen kalandosra sikerült: amikor beszálltunk a gépbe, már nagy pelyhekben közel vízszintesen hullott a hó. Rövid szöszmötölés után a pilóta bejelentette, hogy a generátor nem indul, és utánanéznek, hátha meg tudják javítani. Ez csupán azért volt kellemetlen, mert mindössze 3 óra volt az átszállásunkra, így hát kis csapatunk minden tagja nekiállt ájuldozni / imádkozni / átkozni az időjárást. Szerencsére 1 órás késéssel el tudtunk azért indulni, így elértük a következő járatot is. Hamarosan (kb 10 órás utazás mindennel együtt) megérkeztünk Gran Canaria repülőterére, ahol átvettük a bérelt autót és a szállásunk kulcsát, majd elindultunk felderíteni a szigetet.
A szállásunk a sziget déli oldalán egy privát kikötőkomplexumban, Pasito Blancoban volt. A hőmérséklet kellemes, este is 18 fok körül, így már megérkezéskor gyorsan csobbantunk egyet a közeli medencében, az óceánt pedig másnap próbáltuk ki.


A hét során mindenfelé elkalandoztunk. Először meglátogattuk Maspalomas dűnéit (egy sivatag az óceán partján, pálmafák között), a dombok tetejéről legurulva nyeltük a homokot. Olyan nap is akadt, amikor a szigeten lévő vulkán tetejére, Roque Nublohoz akartunk eljutni. Sajnos ez többféle útvonalon próbálkozva sem sikerült, mivel az előző heti esőzések elmosták az utak egy részét, így mindig vissza kellett fordulnunk. Azért így is voltunk néhány gyönyörű hegycsúcson és völgyben, mindenhol rácsodálkozva a táj szépségére.
Eltöltöttünk egy napot a Palmitos Parkban, ami lényegében egy felturbózott állatkert rengeteg növénnyel, a szubtrópusi fajtából.
Megnéztük a fővárost, Las Palmast, bejártuk a Kolombusz házában lévő kiállítást. Ja, a címben lévő karnevál! Épp kifogtuk, mivel most volt a szigeten. Egyik este elnéztünk egy showműsörra, ahol spanyol szépségek táncoltak mindenféle csillivilli ruhákban. Az utolsó napokban a Soriánál lévő vízesésnél jártunk (ami a korábbi nagy esők miatt idén különösen mutatós lett), és meglátogattuk még egyszer a homokdűnéket, hiszen azzal a látvánnyal nem lehet betelni.
A hét során belefért még egy óceáni naplemente séta, egy hegyi napfelkelte nézés, és egy koktélozós éjszaka is.
Az óceánban majdnem minden nap tudtunk fürödni fekete, fehér és sárga homokos strandokon, és a bőrünk színén is javítottunk egy kicsit. Összességében nagyon megérte elmenni, mindenkinek ajánlom a téli feltöltődést! (De ne gyertek vissza utána a hóba, mert elég hirtelen jön a hideg).

További fényképek érdeklődés esetén élőben!


Homokdűnék

Szeged, a tudományok városa

Nemrég voltam Szegeden egy konferencián... A szakmai programok után természetesen volt egy kis lazítás is. Sétálgattunk a város főterén, amikor megszólított két fiatal srác, hogy tudnánk-e segíteni a szakdolgozatukhoz egy kérdőív kitöltésével, melyre csak néhány percet kell szánni. Természetesen, mint friss doktoranduszok, lelkesen vállaltuk, hogy támogatjuk válaszainkkal a kutatás előrehaladását.

Nos, a kérdőív tényleg nem volt hosszú, kb a következő beszélgetésből állt:
Srác: Mi a szakirányod?
Csapszi: Informatikus vagyok.
Srác: Hol dolgozol?
Csapszi: Doktorandusz vagyok a BME-n.
Srác: Az mi? Ilyet még nem hallottam.
Csapszi: PhD hallgató, vagyis tanulok.
Srác: Á, értem. És elégedett vagy a munkahelyeddel?
Csapszi: Igen.
Srác: Mit változtatnál rajta?
Csapszi: Nem tudom.
Srác: Köszi, ennyi lett volna.

Persze mindent szorgosan leírtak az A4-es kérdőívükre. Szerintetek ezekből a kérdésekből ki lehet hozni bármilyen eredményeket / következtetést / összefüggést???

Pizza és spagetti

Nemrég kiugrottunk egy meghosszabbított hétvégére Olaszországba, kihasználva az ultra-fapados repülőjegyeket (persze a foglalás óta kiderült, hogy az 1500Ft/fő/retúrjegy is drága volt érte, mert egy másik akció keretében ugyanezt ~6 Ft-ért meg lehetett volna venni).
Szóval csütörtök délben Pozsony-Bologna volt az indulás, majd a szállás elfoglalása után bementünk körbenézni a városba. Szokásos császkálásokkal telt a hétvége, megnéztük a belvárost, sétáltunk a közeli dombokon, felgyalogoltunk Bologna dupla-ferde tornyába, és persze ettünk olasz kajákat. Mi mást, mint pizzát, tortellinit és spagettit! Meg persze kóstoltunk finom borokat, illetve megtudtuk, miért szeretik ott annyira az "Aperrol Spritz" nevezetű narancssárga színű kesernyés koktélt.
Szombat délelőtt átvonatoztunk Pisába, hogy készítsünk néhány ferde tornyos képet. Mivel a hazaúti repülő hajnalban indult Pisából, úgy döntöttünk, aznapra már nem érdemes szállást keresni. Szóval az éjszakát az utcán meg ide-oda beülve töltöttük, és kipróbáltuk, milyen az olasz éjszakai élet - mindenképp megérte!

That lil' old band from Texas

Gondoltam nehogy már az október bejegyzés nélkül múljon el... Még a végén az derülne ki, hogy akik itthon maradtak, azok fergetegesen unalmas életet élnek.
Történt hogy 2003-ban hazánkba látogatott a ZZ Top. Anno még nem voltam megrögzött híve a zenekarnak, ezért nem mentem el. Átkoztam is magam emiatt felettébb, és bíztam benne, hogy megérik még egy ilyen koncert időpontját.
Aztán idén betöltötték a 60. évet (persze csak egyéni szinten, a zenekar még "pusztán" 40 körül jár), és jött a hír, hogy koncert Budapesten! Éreztem hogy ott a helyem :)
Ott is volt a helyem, Sportaréna küzdőtér. Kicsit szomorú hogy nem nagyon kellett megküzdeni senkivel a helyekért, szerintem félház sem volt. Annál szélesebb mosolyt csalt az ember arcára a tökéletes hangzás (az inkriminált helyszínen hallottam már rémes koncertet is, rendszeresek a kontakthibás tápok/dobmikrofonok...), a bitang jó színpadkép, és az a merő profizmus, amit a koncert nyújtott.
Személyes kedvenc pillanat: a gitáros megfordítja a gitárt, aminek a hátulján egy matrica áll: BEER - így lehet kenyérre kenni a közönséget, álljon mégha az 40-50 éves rockerekből is zömében.
Egy nálam ismertebb úr beszámolója

All right, Stockholm!

Hogy tovább bővítsem a Csapszi által elkezdett late-summer úti beszámolók sorát, röviden mesélek arról, hogy milyen volt Stockholmban.
Na persze nem erre vagy éppen erre gondolok. Absolut másfajta úton voltunk egy kollégával, ugyanis szóltak nekünk, mint az IEEE egyik diáktagozatának, hogy van ez a bizonyos IEEE R8 and IEEE IAS Chapter Chairs Conference, Chapter Leadership Workshop and Seminar on Wind Technologies. Itt egyrészt (idén immáron sokadszor) elmondhattuk, hogy mekkora fasza diákszervezet vagyunk, példaként is állítva minket Európa többi országa elé. Másrészt - és az én szempontomból ez lényegesebb - meghívott előadóként szerepeltem a szemináriumon, egy kellemes 30 perces előadással.
Igazából ez a része nem túl szokatlan.
Az már inkább, hogy a Hilton hotel adta a szállásunkat - és legfőképp az étkezésünket. Aki ismer, az tudja, hogy rajongók az ennivaló dolgokért, méginkább ha azok jók. Na itt jók voltak. 6 főétkezésből legalább 5 alkalommal ehettem friss lazacot valamilyen formában. Persze csak ha nem máshoz volt kedvem, amire szintén volt lehetőség. Uzsonnára visszaköszöntek az IKEA-style svéd csokitorták, a fő különbséget a csokoládé mennyisége jelentette. Kb a Berni által tavaly felszolgált csokifagylalthoz tudom hasonlítani - egyszóval faszántos. Egy alkalommal a házigazda svédek - nem meglepő módon - svédasztallal leptek meg minket, melyen tényleg minden megtalálható amire vágyhat az ember. Leszámítva az alkoholt, már amennyiben a 2,1%-os sört nem tekintjük annak. (Azt pedig nyilván nem tekintjük annak.)
Úgyhogy esténként felkerestem kiváló zenész cimborámat, Dánielt, aki jelenleg Stockholmban múlatja idejét Erasmus keretében. Ő szolgáltatta az 5% feletti és ízes sört, én pedig a jófajta magyar Unicumot. Egyikből sem maradt a második este végére. Asszem. :)
Persze kultúrára is volt igény, úgyhogy ismét remek fotókat készítettem, valamint gyalog bejártam Djurgardennek azon részét is, ahol tavaly idő hiányában nem voltunk. Meg kell hagyni, napsütésben még szebb egy város ez.